Kozelka Zsolt:
- Sérülésed miatt az utóbbi néhány évet gyakorlatilag kénytelen voltál a pálya szélén tölteni, viszont sokak örömére, idén tavasszal visszatértél egykori sikereid színhelyére, az Üllői útra. Mint ismeretes, a feljutás nem sikerült, az új szakvezetés a vérfrissítésben látja a jövőt, így sokak mellett, a Te munkádat is idő előtt megköszönték. Miként telnek azóta napjaid?

Lisztes Krisztián:
- Nekem ebben a félévben az volt a legfontosabb, hogy újra magamra találjak. Megnézzem, a mindennapi edzést miként bírja a lábam, milyen gyorsan tudok ismét bekapcsolódni a profi életbe, egyáltalán fel tudom -e venni még a ritmust, vagy sem. Úgy érzem, az utolsó négy-öt hétben mindez meg is valósult. Az, hogy konkrétan a pályán ezalatt mennyit is játszottam, ez már nem az én döntésem volt. Június 23-ától úgy néz ki bekapcsolódhatok a REAC edzéseibe, és elképzelhető, náluk folytatom pályafutásom.

Kozelka Zsolt:
- Gondolom, azért egy kicsit összeszorul a gyomrod, hiszen a bundesligás kitérőt leszámítva, gyakorlatilag gyermekkorod óta a Ferencváros mezét viselted?

Lisztes Krisztián:
- Természetesen nem esett jól, hogy nem számítanak rám, de akikre a klub vezetése hárul, remélhetőleg jól mérik fel a helyzetet, és a Fradi érdekeit szolgálják döntéseikkel. Én ezt elfogadom, viszont majd a következő év igazolja munkájuk eredményességét. Az a legfontosabb, hogy a csapat visszajusson az élvonalba. Ez a második idény, hogy a Ferencváros nem tud felállni a padlóról. Egy rémálom, amire senki nem számított.

Kozelka Zsolt:
- Vélhetően viszont ez nem a te sarad, hiszen egy meglehetősen hosszúra nyúlt kényszerpihenő után csak most tavasszal tértél vissza a egykori sikereid színhelyére. A beilleszkedés, formába lendülés fázisában kiugró csodát azért badarság lett volna várni bárkitől is.

Lisztes Krisztián:
- Igen, tényleg nagyon hosszúra nyúlt a kihagyás. Sajnos a sérülést követő időszak nem múlt el nyomtalanul. Az volt a célom, hogy fokozatosan beépüljek a játékba, arra számítottam, a csapat egy kicsit jobb lesz és "elbír" engem is. De ezt nem nagyon engedte a közeg. Úgy gondoltam, mindenképp feljutunk és az első osztályba. Sajnos nem sikerült, és ez sokak számára igen nagy fájdalom. Elég sokan vagyunk Magyarországon még fradisták. Össze sem lehet hasonlítani a mostani helyzetet azzal, mint ami a kilencvenes évek közepén volt.


Kozelka Zsolt:
- Honlapunkon a csapatok zömét olyan tizenéves játékosok alkotják, akik az utóbbi időben kezdtek el komolyabban focizni. Számukra mindenképp példaértékű lehet a sportághoz való kötődésed, illetve sikerekben nem szerénykedő pályafutásod. A kispályás labdarúgással milyen kapcsolatban állsz? Kissé talán profán a kérdés, de miként fogadnak el ebben a közegben? Egyáltalán, mennyire veszed komolyan?

Lisztes Krisztián:
- Természetesen egészen más, mint a nagypálya. Ha valaki focizni akar, az egész biztosan komolyan veszi itt is, hiszen senki sem szeret veszíteni. Pláne akkor, amikor lemegy közéjük egy ismert játékos. Mindenki meg kívánja neki mutatni tudása maximumát, vagy éppen a játékát szeretné egy kicsit "elrontani". Régen nagyon szerettem kispályázni, és elég gyakran adódott is rá lehetőségem. Először az iskolában, majd a Fradinál a téli időszakban ugyancsak terembe vonultunk. Akkoriban még nem léteztek olyan szép, nagy műfüves pályák, ahol meg lehetett volna oldani az edzésünket, így elég sokat kispályáztunk. Ez szerintem a nagypályás játékomat is előrevitte. Itt sokkal gyorsabban kell reagálni a dolgokra, többet vagy játékban, jóval több labdaérintés van. Ahhoz képest amit akkoriban megszoktam, azt kell látnom - annál a csapatnál is, amely színében most a hétvégén pályára lépek -, hogy nagyon sokat fejlődött a kispályás foci. Bejöttek a futsalos elemek, mára már hihetetlen trükkösek és labdabiztosak a játékosok. Nem érzem magamon, hogy "kilógnék" a mezőnyből, viszont imádok focizni, és megragadok minden lehetőséget, hogy a holtszezonban is játékban maradjak.

Kozelka Zsolt:
- Itt mennyire vár el mást tőled eredeti posztod, a középpálya?

Lisztes Krisztián:
- Kispályán sem elől, sem hátul nem lehet megragadni. Nagyjából az az ideális, mint nagypályán, csak az elképzeléseket itt talán sokkal eredményesebben meg lehet valósítani. Az egész csapatnak együtt kell mozognia, mert ha egy ember elől ragad, az ellenfél ezt könyörtelenül kihasználhatja. Célszerű a gyors passzokra alapozni, hogy és nem érjen oda az ellenfél, úgyhogy már nagyon várom a mérkőzéseket, és örülök neki, hogy játszhatok.

Kozelka Zsolt:
- Mit üzensz közösségi portálunk tagjainak, illetve a 2. Grundfoci Kupán résztvevő csapatok játékosainak?

Lisztes Krisztián:
- Örülök neki, hogy egyre többen kapcsolódnak be a kupába, és remélem ugyanúgy élvezik majd a játékot, mint én. Nektek is az a célotok a honlappal, az egész kezdeményezéssel, hogy minél több gyerek szeresse meg a focit. Az utóbbi időben a vízilabda, a kézilabda, és a kosárlabda óriási konkurenciát jelent a labdarúgásnak. Régen mindenki focizott, esetleg később váltott, mert sokkal jobbak voltak nála a többiek, és inkább átment egy másik sportághoz. Jó lenne visszatalálni erre a szintre, és elérni, hogy egyre többen focizzanak. Nem kell profi játékost faragni mindenkiből, elég ha egy héten egyszer-kétszer összejönnek, és fociznak egy jót. Ez véleményem szerint a civil életre is pozitív hatással van. Megtanulnak veszíteni, nyerni, és kezelni azokat a szituációkat, amik a fociban is előjönnek (pl. a fair-play). Ha pedig emellett esetleg kijönnek a stadionba, akkor már talán jobban tudják értékelni azokat a technikai részleteket - egy szép átvételt, vagy lövést -, amik a labdarúgást igazán széppé teszik.

Kozelka Zsolt:
- Mögöttünk a kivetítőn éppen az egyik EB csoportmeccs ismétlése zajlik... Számodra ki az abszolút favorit?

Lisztes Krisztián:
- Egy picit németeknek szurkolok, hiszen a Bundesligában sokukkal együtt, vagy éppen ellenük játszottam. A hollandok gyakorlatilag eddig lesöpörték a mezőnyt, nagyon jól futballoznak és ha tartani tudják formájukat, komoly esélyük van a végső győzelemre. Az olaszokat soha nem lehet leírni, mindig csak egy hajszál választja csak el őket a kieséstől, aztán valahogy mégis továbbjutnak és odakerülnek a döntőbe. A törököket szerintem nagyon sokan megszerették a csehek elleni mérkőzés kapcsán, de jók az oroszok, a spanyolok és portugálok is. Szóval nagyon kiegyenlített a mezőny.