Mint a bevezető is jelzi, furcsa időket élünk. A Felvidék és a BB Form sikere után zsinórban harmadszor került a győztesnek járó trófea az éppen aktuális újonc vitrinjébe. De ezen gondolatmenetet mentén visszafelé haladva a Kamino, a BSE, a Mad-Dogs és a Légió is hasonló eredménnyel zárta idei első rajtját. A Fanatix legénységével - a Fehér Ház színeiben olykor-olykor feltűnő Mogyoródi Gábor kivételével - még nem találkoztunk, viszont a többi alakulattal annál többször. Külön említem Góth Gáborékat, azaz a Felvidék csapatát, akik a kupán való szereplés érdekében már rutinból autóznak kéthetente 200 kilométert. Lehet, hogy rossz a kérdés, sőt talán ide sem vág, de vajon országhatáron belül,  azaz egy szlovák tornán is Felvidék néven indulnának?

Természetesen nem akarok megfeledkezni a többiekről. A valamennyi idei kupát megtisztelő Alders-ről és Napredakról, a most már Ács Danit is soraiban tudó Budai Ászokról, az elnyűhetetlen Forzáról, vagy az egyre rendszeresebben előforduló Carlos Brazil Focisuliról, Csakatrickről, Igénytelenekről illetve Fehér Házról sem.

A szombat reggel elég morcosan indult számomra. Az előirányzott tizenkét csapat helyett tíz jelent meg a helyszínen, ráadásul egy velünk párhuzamosan zajló rendezvény miatt mindössze három pályával gazdálkodhattunk. Cserébe viszont olyan fergeteges zenéket nyomtak az arcunkba, mint CC Catch vagy éppen a BoneyM örökzöld slágerei. Nem tudom milyen célzattal pakolgatta ezen előadók zeneszerzeményeket a helyi  diszkzsoké, mindenesetre fantasztikus érzékkel rombolgatta pályán futballozó sporttársaink idegrendszerét.  Az enyémről nem is beszélve... Aztán végül ez is megoldódott...

Csakúgy, mint a tíz kiváló gárda négy csoportba való elrendezése. A sorsolás szeszélye folytán a White Aldes a Csakatrick-kel, a Forza pedig a Budai Ászokkal játszhatott oda-visszavágót a középdöntőbe való egyenes ági bekerülésért, míg a két hármas csoportban Carlosék, a Napredak és az Igénytelenek, illetve a Felvidék, a Fehér Ház és a Fanatix harcolt a pontokért.

A két kettes csoport kiegyensúlyozott erők küzdelmét hozta, hiszen valamennyi esetben egy győzelem valamint egy döntetlen került az érintett csapatok neve mellé. Jobb gólkülönbségének köszönhetően a Csakatrick és az Ászok ment tovább, az Alders-nek és a Forzának pedig a vigaszágon kellett biztosítania a továbbjutást a két hármas csoport harmadik helyezettjei ellenében.

A két harmadik pedig az álmosan kezdő Fanatix illetve a Napredak lett. A Fanatix esete különösen érdekes. Az F betűs csapatok csoportját ugyanis a körbeverés szelleme lengte körül. Először egy találat ellenében nyolcat kaptak a Csóka nélkül felálló Fehér Háztól, majd megverték a Fehér Házat 4-0-ra verő Felvidéket. A Napredak jóval következetesebben tevékenykedett. Még véletlenül sem mentek a győzelemre, aminek a vége két zakó lett. De nem nagyon bánkódtak, hiszen kerültek már döntőbe a vigaszágról. Ezáltal az első körből mindössze egy alakulat ment tovább maximális pontszámmal, mégpedig Carlos brazil és hazai erőkből álló vegyes csapata.

Mivel ellenfél hiányában a hármas csoportok második helyezettjei is automatikusan a legjobb nyolc közé kerültek, a vigaszág mindössze két mérkőzést hozott. Itt pedig győztek a korábbi harmadikok, azaz a Fanatix és a Napredak, ami egyúttal egyben  az előző kupán bronzérmes White Alders, valamint a tartalékosan felálló Forza korai búcsúját is eredményezte.

A forgatókönyv a legjobb nyolc között parádés szereposztást hozott. Természetesen komoly meglepetésekkel kiegészítve, hiszen az addig brillírozó Carlos Brazil Focisuli nem találta ellenszerét a Felvidék rohamainak, de ugyanez mondható el a Budai Ászok - Fanatix derbi esetében is. Ráadásul nem szabad elmennünk amellett sem, hogy az a Napredak, amelyik nulla ponttal zárta a torna első szakaszát, a Forza majd a Csakatrick legyőzésével, a legjobb négy közé kvalifikálta magát. Jelen kupa egyetlen döntetlenjét a Fehér Ház - Igénytelenek találkozó hozta. A dönteni viszont muszáj, jöhettek a büntetők, illetve a már megszokott Terray bravúrok, értelemszerűen a győzelmi aspiráns kék-fehérek legnagyobb bánatára.

A kiírás értelmében - ha van rá mód - irányelv, hogy két csapat csak a döntőben, illetve a bronzmeccsen találkozzon ismételten egymással. Következésképpen a Felvidék az Igénytelenekkel, a vigaszágat is megjárt Fanatix pedig az ugyancsak onnan továbbmenetelő Napredakkal került össze. Mivel a Felvidék és a Fanatix is többet rúgott, mint kapott, a figyelem a döntőben rájuk szegeződött.

Biztos jó mérkőzést vívtak, nem láttam, mert épp háttal álltam nekik. Egy véletlen szituációból adódóan ugyanis olyan jellegű dologgal foglalatoskodtam, amivel korábban sohasem. Történetesen meccset vezettem. Mégpedig a bronzmeccset, ami a játékosok fáradsága ellenére is színvonalas, izgalmas, mindamellett rendkívül sportszerű 2x12 percet hozott. Szabálytalanság egyetlen egy alkalommal sem történt, gólok viszont potyogtak. Szám szerint hat, amiből négyet a fiatalabb Hidvégi csapattársai rúgtak, elhódítva ezzel a harmadik helyezettnek járó trófeát.

A döntő kuriózuma, hogy kupás történelme során mint mindannyiszor, a Felvidék ezúttal is eljutott idáig. Ráadásul azt a Fanatixot terelte útjukba a végzet, akik ellenük ugyan a csoportmeccset behúzták, viszont a torna legnagyobb különbségű vereségébe futottak bele. Ráadásként a vigaszág miatt egy mérkőzéssel még több is volt a kékek lábaiban. A rangadót, vele együtt a kupát - nem titok - végül az utóbbi gárda nyerte, ráadásul két találatot az a Mogyoródi Gábor könyvelhetett el magának, aki egy összefejelés következtében fél órával korábban ájultan esett össze a pályán. A sors iróniája, hogy ez a két gól kellett a gólkirályi cím elnyeréséhez is, akinek meg rúgta, nem volt más, mint Prágay Károly, a torna legjobb kapusa...