Hírek
Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a GrundfocinBombameglepetés Érden!
Mindkét csapat jól kezdte a bajnokságot, annyi különbséggel, hogy a hazaiaktól várható volt a remek rajt, míg a Komárom-Esztergom megyeiek eddigi szereplése, bravúr kategóriába sorolandó. Az első tíz perc tapogatozó játéka után, folyamatosan vette át a mérkőzés irányítását az Érd. Előbb Csorba lőhetett volna gólt, majd Flórián távoli bombája zúgott el a felső léc felett. A 21. percben, szinte először lépte át a felezővonalat a Sárisáp, máris vezetett. Jobb oldali Skita szabadrúgásra robbant be a lehető legjobban Máj, és a kapuba továbbított. Ezután nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak, ám a támadásaik, a tizenhatos vonalába érve, elhaltak. A második negyvenöt percre, még nagyobb elszántsággal jött ki az Érd, de a rendkívül szervezetten futballozó vendég védősort nem tudták átjátszani. A 66. percben, hazai szöglet tekeredett középre, és az ide-oda pattogó labda, végül Máj kezéhez ért. A jogosan megítélt büntetőt, Csorba lőtte a hálóba. Vérszemet kaptak a zöld-fehérek, ám továbbra sem volt átütőerő az akcióikban. Nem úgy a vendégoldalon! A 87. percben Skita játszotta meg a csereként beálló Makutimát, aki a kifutó Szabó mellett a kapuba továbbított. És még nem volt vége a vendégparádénak! A 93. percben Makutima önzetlenül passzolt Jurásekhez, ő pedig nem teketóriázott és Szabó hóna alatt a hálóba bombázott.
Ezzel 3-1-re nyert a Sárisáp. Annak ellenére, hogy a vendégek jól indították a szezont, mégis meglepetés a mostani győzelmük. Ezúttal rendkívül szimpatikusan, okosan, taktikusan futballozott a „Sáp”, míg az Érd, jóval valós tudása alatti produkciót nyújtott. Ha a Komárom-Esztergom megyeiek továbbra is így játszanak, akkor még sok csapat orra alá törhetnek borsot….
Érdi VSE – Sárisápi Bányász SE 1-3 (0-1)
Érd, 200 néző. Vezette: Antal
Érd: Szabó, Szauter, Jakab, Horváth L., Horváth S. (Drozdik 62′), Kovács, Huber (Süveges 73′), Flórián, Megyeri, Németh G. (Cservenka 62′), Szauter
Vezetőedző: Miskovicz Bálint
Sárisáp: Sándor, Élő, Németh A., Máj, Győri, Simon, Mészáros (Jurásek 68′), Szöllősi, Nagy, Pap (Makutima 77′), Skita
Vezetőedző: Honti József
Gólszerzők: Csorba 66′ 11-esből, ill. Máj 21′, Makutima 87′, Jurásek 93′
Csapó László
www.nb3.hu