Hírek
Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a GrundfocinBudapesti Amatőr Futsal Liga: Sátor után szabadtéren is tarolt a bajnok!
Ha már összefoglalóm elején vagyok annyira pletykás, hogy minden különösebb felvezető nélkül lerántom a leplet a győztes személyéről, következzék Róluk egy kis adalék. Az Igénytelenek mérlege mondhatni káprázatos, hiszen a mögöttünk álló négy esztendő alatt ezzel a tornával együtt tizenegyedjére került hozzájuk a legnagyobb trófea. 31 indulásból ez nem is olyan rossz. Statisztikájukba belepillantva a számok továbbfokozzák valamennyiünk elismerését. 151 meccsükből 108-at megnyertek, betermeltek 612 gólt, ami nagyobb fejszámolás nélkül is uszkve mérkőzésenkénti négy találattal definiálható. Mivel szinte valamennyi kupás rekordot megdöntötték, jelek szerint most a veretlenségi csúcs beállítását vették célba. Utoljára 2010. október 2-án az újonc, - ráadásul junior (!) - Egressy Team verte őket 7-2-re (!!!), ami már lassan ködbevesző messzeségben, 34 derbivel ezelőtt volt… Na hát ilyen alakulat a tavalyi esztendő bajnoka, illetve az idei első duplázója.
Hogy a minket körülvevő és kellőképp befolyásoló külső tényezők mellett se menjek el, talán a legszembetűnőbb változást a sátor lebontása okozta. Jó szokás szerint a művelet most is csúszott, és végül pont arra a napra torlódott, amikor mi használtuk volna a pályákat. Tehát egy hét pihenő. A kedvező időjárás viszont kárpótolta az egybegyűlteket, és szikrázó napsütésben, 23 fokos melegben focizhattak azok, akik időben - jó előre - leadták nevezésüket.
Természetesen az első lélektani igénybevételt ezúttal is a sorsolás jelentette. A procedúra mintegy végtermékeként a következő csoportbeosztás született: A-pálya – Kerge Marhák, White Alders, Háló Kélem; B-pálya: Budai Ászok, Napredak, Zsugabubus; C-pálya: Igénytelenek, Felvidéki Sasok, Buxy Team; D-pálya: Focisokk, FBVSZ, No Grazie.
A kupa fekete lovai – ha szabad ilyen kicsit sánta hasonlattal élnem –, a Kerge Marhák voltak. A csapatvezér Czéllai Krisztiánt némelyek 2008-ban - egy nem túl fényes pályát befutó FC Fusion nevű gárdát erősítve - már láthatták focizni, viszont a többieket nemigen. Ez persze a White Alderszes srácokat egyáltalán nem zavarta, és 4-0-al hozták ellenük az A-csoport nyitómeccsét. A kergék (azért csak nem írom azt le ide, hogy marhák) következő ellenfelük hálójába ugyan bekotortak egy gólt, viszont megint kaptak négyet. A csoportelsőség kérdésére így a Háló Kélem – White Alders derbi lefújása után kaphattunk konkrét választ, ami egyébiránt őrült meglepetésre az Alders 3-0-s fölényes győzelmével zárult. Az információ még abban az esetben is sokkoló, ha tudjuk, bajnoki éllovasunk több meghatározó játékosát is nélkülözni kényszerült.
A B-pályán ugyancsak izgalmasan alakultak a dolgok, annak ellenére, hogy a három mérkőzés során mindössze négy gól esett. Ebből hármat a Napredak rúgott, így nem nehéz kitalálni, ki jutott egyenes ágon a középdöntőbe. Egész pontosan egyet a nyitókörben a Budai Ászok, egy ellenében pedig kettőt a záróban a Zsugabubus ellen. Ha rögtönzött matekóránk keretében a számokat szorgosan összeadogatjuk, megkapjuk a köztes találkozó, vagyis az Ászok – Zsugabubus meccs eredményét is… (Aki lusta volt számolgatni, annak íme a megoldás: 0-0).
Ha a következő pálya felé vesszük az irányt, olyan mintha az iskolapadból egyenest a vesztőhelyre mennénk. Mert a C, egy igazi halálcsoport lett. Mindhárom csapat képes maradandót alkotni, mint ahogy ha a torna végkifejletét nézzük alkotott is! Jelen körülmények közepette viszont itt, az első körben az Igényteleneknek állt a zászló: 2-0-ra verték a révkomáromi sasokat, 4-0-ra pedig a gimis buxysokat. A Buxy Team szokásától eltérően elég lassan talált magára, kvázi a felvidékiek ellen is beleszaladtak egy sima 2-0-ba.
Három héttel ezelőtt az FBVSZ szájából csak a legvégső hatospárbajban tudta kiénekelni az Igénytelenek a „győzelmi sajtot”, így igen csak meglepett, amikor a D-jelzésű játéktér nyitókörében a Focisokk 3-1-re verte őket. Utána persze a No Grazie ellen javítottak (5-2), viszont a Focisokk szemszögéből innen akár egy 0-0-s döntetlen is elegendő lett volna a sikerhez. És amilyen következetesek a vecsési srácok, ezt szépen be is tartották. FC Focisokk – No Grazie 0-0, de lehetett volna éppen fordítva is…
Ahogy legutoljára, ismét összekerült a Háló Kélem és a Budai Ászok. Csak nem a középdöntőben, hanem a vigaszágon. Mint akkor, most is döntetlen lett a dologból, viszont jelen esetben a büntetőpárbajból ezúttal az Ászok labdazsonglőrei kerültek ki eredményesebben. A listavezető tehát búcsúzott, ahogyan a Felvidéki Sasok gólokban megmutatkozó érvei hatására az egyébként sokáig partiban lévő No Grazie is. A másik két találkozó már korántsem festett ennyire egységes arculatot. A Kerge Marhák a Zsugabubustól, az FBVSZ óriási meglepetésre pedig az addig találat nélkül szerénykedő Buxy Teamtől kapott egy hatost.
A hatos szám, mint kulcsfontosságú tényező a középdöntőben is jelen volt. A Budai Ászok kettő góljával szemben ennyit kapott az Igénytelenektől, míg a Focisokk a Zsugabubus ellen húzott be egy újabb 0-0-s találkozót. Ergo következhettek a büntetők, amiből 3-2-vel ők sétáltak tovább az elődöntőbe. Amíg a csoportelsők közül két alakulat sikeresen vette jelen akadályt, a másik kettő - vagyis a White Alders és a Napredak – elbukott. Előbbit a felvidékiek verték 4-1-re, míg a 2009-es bajnokot az egyre inkább magára találó Buxy.
A legjobb négy között tehát ott maradt a Focisokk, és - a 12-es kupa igazságos mivoltát kihangsúlyozandó - a komplett C-csoport. Vagyis az Igénytelenek, valamint az újfent egymással farkasszemet néző Felvidéki Sasok és Buxy Team. Kettejük összecsapása a csoportkörhöz hasonlóan ezúttal is a bordómezesek győzelmét hozta, akik 5-1-el – tehát különösebb lelki tortúrák nélkül – nyugtázták döntőbe kerülésük utolsó fázisát. Ellenfelük a Focisokk csapatát 2-1-el leküzdő csoportbéli rivális Igénytelenek lett.
A döntő előtt viszont még mindenképp idekívánkozik a bronzmeccs rövidke krónikája, ahol is kínos veresége után a Buxy újabb dicső győzelembe kergette bele magát. Öt perc alatt rúgtak egy négyest a Focisokknak, amire később mindössze egyetlen szépítőgól érkezett válasz gyanánt. Pinyóék előző nap a Fradi Újpest felett aratott sikerének, míg most így a negyedik helyezettnek járó Fair play-díjnak "örülhettek".
A Focisokkhoz hasonlóan a végére a Felvidék is leeresztett, Horváth István mesterhármasa egyfelől az Igénytelenek második idei tornagyőzelmét, másfelől pedig az ugyancsak hét gólos Bella Mátéval (Buxy Team) társbérletben megosztott gólkirályi címet jelentette. Mint ahogy legutóbb, a legjobb kapus trófea is a vörösökhöz került, egyedül csak annak alanya változott, azaz Terray András helyett azt a frissen beugró Benkó József kapta.
Amennyiben a puszta helyezésszámokra hagyatkozunk, a tabellán sok változás – az elején legalábbis – nem történt, viszont ha a pontszámokat is figyelembe vesszük kicsit összébbtorlódott az élmezőny. Továbbra is a junior Háló Kélem vezet, csakúgy mint a gólkirályi címért folytatott csatában. Jóllehet a most távolmaradt Barabás Miklós előnye egyetlen árva gólra csökkent a tízes évei végét taposó Bellával szemben. Folytatás április 9-én szombaton a Vasas műfüvesén, ahová minden érdeklődőt várunk nagy szeretettel.
A Budapesti Amatőr Futsal Liga idei 5. kupafordulójának végeredménye:
Mcs | Gy | D | V | Lg | Kg | Pont | ||
1. | IGÉNYTELENEK | 5 | 5 | - | - | 17 | 4 | 12 |
2. | FELVIDÉKI SASOK | 6 | 4 | - | 2 | 15 | 8 | 11 |
3. | BUXY TEAM | 6 | 3 | - | 3 | 14 | 14 | 10 |
4. | FC FOCISOKK | 5 | 1 | 2 | 2 | 5 | 7 | 9 |
5. | WHITE ALDERS FC | 3 | 2 | - | 1 | 8 | 4 | 8 |
6. | NAPREDAK | 3 | 2 | - | 1 | 4 | 4 | 7 |
7. | ZSUGABUBUS | 4 | 1 | 2 | 1 | 7 | 2 | 6 |
8. | BUDAI ÁSZOK FC | 4 | - | 2 | 2 | 4 | 9 | 5 |
9. | HÁLÓ KÉLEM | 3 | 1 |
Hozzászólások
|