Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2011-05-15 - Grundfoci hírek

Budapesti Amatőr Futsal Liga: Újabb tornagyőzelem a Háló Kélem neve mellett

Már csak félve említem, ahogy két héttel ezelőtt, a Felvidéki Sasoknak jutott az ezüst, az Igényteleneknek pedig a bronz. A Milfesek talán azért nem lett negyedik, mert nem indult. Oda így most a Budai Ászok ért. Hiába, az élet nagy rendező!

Nem tudom mennyire értenek egyet velem a Liga életének szakavatott tudorai, de olybá tűnik, a Háló Kélem minden szempontból beérett. Egyik oka lehet ennek, hogy a H1N1-től átcsábított Berkes Márton személyében komoly bravúrokra képes kapust igazoltak. De egész biztos közrejátszik eme progresszív előrelépésben a sok-sok tétmeccsen begyűjtött rutin is. Lassan már maguk is kezdik elhinni, nem véletlenül állnak a tabella élén. Amikor cirka egy hónappal ezelőtt a döntőben összekerültek a címvédő Igénytelenekkel, esélyük sem volt a győzelemre. Nem azzal a tűzzel mentek ki a pályára, ahogy ezt egy sikerre éhes csapat teszi. Megingásukat persze azonnal levette rettegett ellenfelük is és ahogy kell, ki is kaptak. Amolyan sima wembley-s 6-3-ra. Azóta nem találkoztak egymással, egészen a mostani elődöntőig. Aki hozzám hasonlóan a pálya széléről szemlélte az eseményeket, már két csúcsformában lévő igazi gigász párharcát láthatta. Egy hónap, nagy idő…

Persze ezelőtt történt más fontos és örömteli esemény is. Kezdem mindjárt azzal, hogy a folyamatos túljelentkezés hatására szinte már nem is emlékszem, mikor tartottunk utoljára 12-es kupát! Egyszóval jelentkező akadt bőven. Ezúttal is. Az előzetesen predesztinált húszból négyen természetszerűleg lemorzsolódtak, ergo a 16 leggyorsabb gárda kapott bebocsátást első májusi tornánkra. Az FC Favorit és a Budakeszi Démonok neve talán mindenki számára idegenül csengett. Nem csoda, hiszen először jártak nálunk. Az FC Fusion viszont ezt már megtette korábban, egész pontosan még anno 2008-ban. A Krekk-kereket ugyancsak amolyan sötét lóként könyvelhettük el, noha a csapat egy része a vak homályba vesző egykori Utánaegysör FC színeiben korábban rendszeres kupaindulónak számított.

A menetrendszerű helyszíni sorsolás mondhatni egy kupacba, - az A- és a B-pályára - terelte az esélyesnek kikiáltott csapatok többségét. Az egyik oldalon egy Krekk-ker - FC Favorit – Igénytelenek – Napredak négyes, a másikon pedig a Felvidéki Sasok, az FC Focisokk, a Zsugabubus és a pechjére oda beeső, a kupa légkörét még csak szokó Kortárs Sporttársak. A bajnokságot vezető Háló Kélem bajszát a C-mezsgyén a Budai Ászoknak, a Budakeszi Démonoknak és a No Graciének, míg második helyen álló Buxy Teamét a D-n az Újoncoknak, a White Alders-nek illetve az FC Fusionnek kellett volna megcincálnia. Ami hellyel-közzel azért meg is történt...

Az A-pályán az Igénytelenek már a nyitókörben letette névjegyét. A Krekk-ker kontójára egy masszív 7-1-gyel nyitottak, majd 3-1 a Favorit és 4-3 a Napredak ellen. A begyűjthető 9 pontból 9-et szereztek, így az első továbbjutó hely kérdése egy pillanatig sem maradt kérdéses. A másodiké annál inkább. Hiába vívott szoros meccseket (1-1, 0-1, 3-4), jelen négyesből mégis a Napredak szállt el leghamarabb. A zárókörben az őket legyőző Krekk-ker már egy egállal is szívesen kiegyezett volna. Nem úgy a Favorit! A világoskékek-bordó mezesek támadtak is becsülettel, de hiába szorgoskodtak össze három gólt, ha végül ugyanannyit kaptak...

A Focisokk számára igen nehezen kezdődött a nap, hiszen egy sajnálatos tortúra kapcsán végül csere nélkül érkeztek a Fáy utcába. Az előző tornát büntetőkkel bukó Felvidék ellen bele is rohantak egy váratlannak így még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető vereségbe. Viszont hamar összeszedték magukat. Ami helyzetükből adódóan érthető, mivel a Zsugabubus is komoly reményekkel érkezett. Nem alaptalanul, hiszen előbb 3-1-re verték a Kortárs Sporttársakat, majd „leixeltek” a révkomáromiakkal. Egy 8-0, illetve egy 10-0-s újabb zakó birtokában a Kortársak lettek a csoport „napredakjai”. Kvázi az utolsó meccs itt is drámai fordulatokat tartogatott. A 7 pontos Felvidéknek ekkor már nem kellett izgulnia, viszont a két szemben álló félnek igen. Az előjelek mindenképp a Zsugának kedveztek. Annak a bizonyos x-nek hála, egy egységgel jobban álltak, ráadásul még bevethető cserékkel is rendelkeztek. A derbin be is találtak egyszer, viszont Oroszi László duplázása az esélytelenebbnek titulált vecsésiek továbbjutását eredményezte. Ilyen a foci…

Az élet nagy rendező (lásd. főcím), így nagyjából a C-pályán is hasonló metódus nyert teret, mint a már említett másik kettőn. A Háló Kélem eltökéltségben, akaratban és küzdeni tudásban valóságos űrtechnikát vonultatott fel három "áldozatával" szemben. A csoportkör alatt három gólt kaptak, huszonegyet pedig rúgtak! Ha a B-pálya „napredakja” a Kortárs Sporttárs lett, akkor a C „kortársa” a Budakeszi Démonok (örömmel nyugtatok meg mindenkit, ezt a gondolatmenetet még képes vagyok folytatni, sőt!!!). Becsületükre legyen mondva, talán az életben nem játszottak még 4+1-ben, ráadásul ez volt első komolyabb tornájuk is. Viszont szereplésük mégis komoly színt vitt a kis grup életébe! Mégpedig azért, mert időközben 2-2-t játszott a No Grazie a Budai Ászok ellen. Magyarul a két utóbbi közül az mehet tovább, aki nem kegyelmez nekik. A No Grazie négy gólos fórig jutott, ami persze dicséretes, viszont az Ászok nyolcig, ami meg hasznos. A továbbjutás szempontjából óhatatlanul…

A D-pályán dúló hat meccsből kettő izgalmak tekintetében majdhogynem űberelte a nap valamennyi találkozóját. A Fusion 2-3-ról fordított az utolsó másfél percben 4-3-ra az Újoncok ellen (Rajnai Frigyes nevéhez fűződik a zöldek valamennyi találata), míg a White Alders az utóbbi kupák gyatra szereplését feledtetve, 2-1-re mattolta a Buxy Teamet. Ami azért is meglepő, mert másik két mérkőzésüket is megnyerték. Tehát az Igénytelenekhez valamint a Háló Kélemhez hasonlóan, maximális pontszámmal abszolválták a csoportkört! Pestiesen szólva, nem semmi... Mint ahogy az az ördögi "furfang "sem, ami most következik. Mert ha a B-pálya „napredakja” a Kortárs Sporttársak, a C „kortársa” a Budakeszi Démonok, akkor a D „démonjai” - végre már befejezve ezt a gondolatmenetet -, az Újoncok lettek. Ráadásul itt az utolsó kör már nem is igen számított, hiszen egy meccsel korábban a Buxy 6-1-re verte a Fusiont.

A középdöntőben egy kivételtől eltekintve a csoportelsők gólzáporos győzelemmel masíroztak tovább a legjobb négy közé. Hogy az Igénytelenek kiütötte a már-már erő felett teljesítő Focisokk-at, vagy a Felvidéki Sasok az ugyancsak szerény létszámban megjelent Krekk-kereket az még érthető de, hogy a Buxy miként kaphatott egy sima ötöst a Háló Kélemtől, az már mágia. Csakúgy, mint az addig sziporkázó White Alders parádésan erőtlen játéka, aminek hozománya a csoportjából csak jobb gólarányával továbbjutó Budai Ászok 5-2-es sikere lett.

Az Ászok aztán az elődöntőben is káprázatos meccset produkált. Történetesen a Felvidékkel. Másfél perccel a lefújás előtt még 2-2 állt mindkét fél neve mellett, ami elsősorban a sárga-kékek szemszögéből tekinthető üdvős részeredménynek. A végén aztán egy kontrából a Felvidék betalált, így a már szinte biztosnak vélt hatospárbaj elmaradt. De csak itt, mert a hasonlóan pörgős Igénytelenek – Háló Kélem rangadó már ténylegesen is döntetlent hozott.  Merczi Iván kétségbeesett találata a sírból hozta vissza a juniorok reményeit. Ha a 2x12 perc gigászi volt, akkor a túlóra még erre is rákontrázott. Következett a kapusok parádéja! Pelikán István és Berkes is magabiztosan hárította az első két-két büntetőt. Sőt, utóbbi még a másik oldalról is eredményesnek bizonyult. Gólt rúgott. Tételesen azt, amelyik a Háló Kélemet lökte be a döntőbe...

A vigaszágon a vesztes fél - vagyis az Igénytelenek -, a Budai Ászokon vett elégtételt. 11 még gombócból is sok, nem hogy gólból. Ennek ellenére az Ászok történelmi tettet könyvelhetett el magának, hiszen hozzájuk került a sorozat utolsó Fair Play-díja. Mivel ezt az utóbbi egy-másfél évben már rendszerint a negyedik helyezett csapat kapja, így értelmetlen tovább az elnevezés. A kupa persze marad, csak a címke lesz rajta más!

A döntő már közel sem alakult ilyen egysíkúan. A két szemben álló fél kiléte tökéletesen megegyezett azzal, akik két hete gólzáportól ugyan mentes, viszont cseppet sem unalmas mérkőzést vívtak egymással a torna ugyanezen szakaszában. Akkor a normál játékidő 1-1-es finist hozott. Nagyjából innen folytatta a két csapat most is. De kissé túlóvatoskodták a dolgot és már-már úgy festett, normál játékidőben még gól sem születik. Ami azért is elgondolkodtató, merthogy a mögöttünk álló négy és fél óra folyamán a Háló Kélem 27-szer, míg a Sasok 21 alkalommal lőtte át ellenfelei védelmi vonalát. Most viszont nagyon úgy tűnt, senki nem akar betalálni. Az utolsó másfél perc derekán aztán megszületett a mindet eldöntő győztes löket. Amit kivételesen nem a Barabás testvérpár idősebbik tagja jegyzett, hanem az a Földesi Gergely, aki aznap csak ezt az egyetlen kis gólocskát mondhatta magáénak. Ilyen az, amikor egy többet ér, mint 13...

Ezzel együtt természetes nem akarjuk elvenni Miklós barátunk érdemeit, hiszen mégiscsak ő lett a nap legeredményesebb játékosa. Ráadásul idén összességében már 60 találatig jutott, ami 18-al több, mint elsőszámú üldözőjévé, a buxy-s Bella Mátéé. A legjobb hálóőr ugyancsak a Háló Kélem alakulatából került ki. Berkes kapus fél hónapja a díjat megosztva kapta, ezúttal viszont egyöntetűen hozzá köthető a legjobb teljesítmény. A hat mérkőzés során mindössze négy alkalommal hagyták cserben reflexei, sikeresen abszolvált egy büntetőpárbajt, ahol nem csak parádésan védett, hanem még gólt is lőtt. Kell ennél több?

Ha a bajnoki tabellát nézzük a Háló Kélem előnye tetemes, viszont tavaly láthattunk már ilyet. Akkor a 22 Steps állt magasan a mezőny felett, aztán a végére elkönnyelműsködték. A dobogó másik két fokáért viszont komoly kis csetepaté kezd körvonalazódni. A Napredak, a Felvidék, a Buxy és az Igénytelenek között mindössze három pont a különbség. Folytatás május 22-én, de a szokásoktól eltérően most nem szombaton, hanem vasárnap. Ha valaki ott akar lenni, annak egy igen egyszerű, ám annál logikusabb feladata van: jelentkezzen. Időben…


A Budapesti Amatőr Futsal Liga idei 8. kupafordulójának végeredménye:

 

    Mcs Gy D V Lg Kg Pont
                 
1. HÁLÓ KÉLEM 6 5 1 - 28 4 16
2. FELVIDÉKI SASOK 6 4 1 1 21 5 15
3. IGÉNYTELENEK 6 5 1 - 33 11 14
4. BUDAI ÁSZOK FC 6 2 1 3 21 24 13
5. WHITE ALDERS FC 4 3 - 1 10 8 12
6. FC FOCISOKK 4 2 - 2 14 12 11
7. BUXY TEAM 4 2 - 2 11 9 10
8. KREKK-KER 4 1 1 2 5 13 9
9. ZSUGABUBUS 3

Hozzászólások