Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2010-10-18 - Grundfoci hírek

Együtt a mezőny

Mint ahogyan azt már korábban is írtuk két együttes a Szentlőrinc SE és a Paksi FC II. emelkedik ki a Dráva-csoport mezőnyéből, a többi közel azonos erőt képvisel, erről leginkább a csoport tabellája árulkodik.

A különböző nehézségek okán talán egyedül a Komlói Bányász lóg ki negatív irányban a csoport mezőnyéből, de minden tiszteletet megérdemelnek, hogy egyáltalán így is válallják a szereplést. A tizedik játéknapon a Pogány vendégeskedik majd a Bányász városban. A pécsi fiatalokkal megerősített vendégek okkal bizakodhatnak egy győzelem megszerzésében, amivel megerősítenék a pozíciójukat a középmezőnyben.

A szezont jól kezdő Tolna megyei bajnok az utóbbi négy fordulóban csupán egyetlen pontot szerzett, tehát nyugodtan kijelenthető, hogy jelentős hullámvölgyben van a Bölcske, akik a szintén jobb szereplésben bizakodó Dombóvárt látják majd vendégül. A DFC-nek nagy szüksége lenne a 3 pontra, hogy eltávolodjona veszélyes zónától, de a hazaiaknak is, hogy legalább a középmezőnyben megkapaszkodjanak.

Az egyre inkább formába lendülő nagyatádiak az előző fordulóban betliző paksiakkal meccselnek a hétvégén. A Kaposvári Rákóczi tartalékcsapata az eddig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó, ám hétközben Bonyhádon vereséget szenvedő lelleiekkel mérkőzik majd meg. A hazai pálya előnye és az esetleges visszajátszók által, talán a zöld-fehérek a mérkőzés esélyesei.

A középmezőny rangadóját a 9. és a 10. helyezett, azaz a BFC Siófok II-Szekszárd találkozó adja. Mindkét együttes nehezen lendült bele a pontszerzésbe, de most egymás ellen bizonyíthatnak a felek. A döntetlen egyik csapat számára sem elfogadható eredmény.

A paksiakat egyetlen pont hátránnyal üldöző Szentlőrinc az egyre inkább előre törő Bonyhádot fogadja. A BVLC hétközben egy közepes iramúnak is nehezen nevezhető mérkőzésen begyűjtötték a három pontot, így kellő önbizalommal léphetnek pályára majd idegenben is.

Az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó, ám így is a tabella első felében tartózkodó újonc Bóly az idén is a kiesés réme ellen menekülő mohácsiakkal mérkőzik meg. A papírforma ezen a mérkőzésen is hazai győzelmet “ígér” hiszen az MTE a hétközben is vereséget szenvedett Szekszárdon.

Két csalódott csapat találkozója lesz a Bogád-Nagykanizsa bajnoki mérkőzés. A szezon előtt a Nagykanizsa érmes álmokról “beszélt”, míg a bogádiak sem gondolták volna, hogy nyolc fordulót követően csak a KBSK-t előzik majd meg a táblázaton. Tipikusan az a mérkőzés, amikor a döntetlen, azaz az egy-egy pont egyik félen sem segít, ha valamelyik fél komolyabban előre kíván lépni, úgy győznie kell a hétvégén.

 

www.nb3.hu

Hozzászólások