Hírek
Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a GrundfocinHozta hazai meccsét a Tököl
A Tököl és a Szolnoki MÁV II csapata egymás ellen kívánt formába lendülni, hiszen az utóbbi fordulókban egyiküknek sem ment jól a játék, ami az eredményekben is megmutatkozott. Bár mindketten győztek az elmúlt héten (a Tököl a Kecskemét, a Szolnok pedig a Jánoshida ellen, egyaránt 1-0-ra), leginkább a bajnokság első felében alapozták meg jelenlegi helyezéseiket, és csak a mezőny kiegyenlítettségének köszönhetik, hogy mindketten dobogós helyek közelében tanyáznak. A tököliek ugyanakkor nem veszítettek még mérkőzést hazai pályán, ami figyelmeztető jel lehetett a vendégeknek, akik ennek ellenére pontért, pontokért utaztak Tökölre.
Erőfeszítéseik nem jártak sikerrel, a hazaiak ugyanis kapott gól nélkül lehozták a találkozót. Bár a MÁV többet birtokolta a labdát, enyhe mezőnyfölényben játszott, a gólokat a hazaiak rúgták, az elsőt az élvonalbeli múlttal rendelkező Filó Tamás, fejjel, majd Palásti Sándor szerezte meg bajnokságbeli második találatát, amikor egy Modláról kipattanó labdát helyezett a hálóba. Győzelmével a Tököl és ellenfele helyet cserélt egymással a tabellán: a hazaiak a harmadik helyre léptek előre, a Szolnoki MÁV pedig onnan csúszott vissza a hatodikra.
NB III Alföld-csoport, 10. forduló
Tököl—Szolnoki MÁV FC II 2-0 (1-0)
Tököl, 150 néző, vezette: Aradi Csaba.
Tököl: Balázs — Telegdi (Dohány), Szirtesi, Filó, Váradi, Riedl, Helgert, Palásti, Kossuth, Kóbor (Agócs), Kerekes (Radnics). Vezető edző: Nagy László.
Szolnok: Modla — Bálint, Szakács, Marozas, Rokszin, Urbán-Szabó, Szecsei E., Kalmár (Felföldi), Benedek (Blaskovics), Lengyel, Burány. Edző: Bontovics Ferenc.
Gól: Filó (35.), Palásti (88.)
Vezetőedzői nyilatkozatok (szoljon.hu):
Nagy László: — Nyögvenyelős mérkőzésen, kis szerencsével sikerült nyernünk egy jó csapat ellen.
Bontovics Ferenc: — Amíg mi 0-0-nál ziccert rontunk, utána pedig szögletből gólt kapunk, és 1-0-nál a gólvonalról sem tudjuk a hálóba rúgni a labdát, nem is érdemlünk győzelmet.