Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2010-11-03 - Grundfoci hírek

Kiemelt hírünk: Lehet nevezni az AC-re

Tegnap óta hivatalosan is lehet jelentkezni a 34. Amerika Kupájára. Három kihívót hajtott a küldetéstudat, hogy ne várjon heteket.

A versenyigazgató Iain Murray (AUS) közölte, hogy leadta jelentkezését a protokollnak megfelelően a BMW Oracle Racing, mint védő, illetve a Mascalzone Latino, mint fő kihívó. A nevezőknek 25 ezer dollár költség-hozzájárulást kell fizetnie most, majd júliusig két letétet kell elhelyezniük 3 millió dollár értékben. Az öröm, hogy a nevezési díj utalását csak 2012 áprilisáig elég teljesíteni.

 

A korai nevezés előnye, hogy sebtében le lehet foglalni egyet, vagy kettőt az új AC45-ös katamaránokból, amelyekkel jövőre versenyeznek a 13 versenyből álló AC szérián. A csapatok egyúttal vállalják, hogy részt vesznek a sorozaton, amennyiben igazolatlanul maradnának távol, akkor először bebukják az első letétet a második eset viszont már kizárást von maga után.

 

A második kihívó a svéd Torbjorn Tornqvist csapata az Artemis (Paul Cayard, Terry Hutchinson). Az AC menedzsment a nevezés megerősítésére vár még egy csapat kapcsán.

 

Jó hír, hogy négyen már vannak, tényleg nem is rossz főleg, hogy a Párizsban a kihívók számára tartott egyeztetésen 24 potenciális érdeklődő tette tiszteletét (az Alinghi és a TeamOrigin nélkül!), inkognitóban. A hivatalosan közölt fotók ugyanis mind hátulról készültek és a résztvevők listája sem volt publikus.

 

Nem tudni mire fel a nagy titkolózás, de az bizonyos, hogy a komoly felkészülést most sem lehet megúszni olcsón (úgy 100 millió euró Ben Ainslie szerint), amely aligha fog 24 nevezőt eredményezni a feltehetően San Franciscóban megrendezésre kerülő eseményre.

 

A nevezési határidő 2011. március 31-én zárul le.

 

Hazai szándékról egyelőre nincs információnk.

 

www.sailing.hu

Hozzászólások